2013. szeptember 14., szombat

Fresh start

Pár hónapja felmerült bennem, hogy váltani kéne. Valljuk be őszintén a Gportálon körülményes blogolni. Először is ott a kinézet,a frisselés és a cserék - ez mind a látogatottság érdekében. Amint azt a bemutatkozó részben is olvashatjátok, 7 évnyi gp-blogolás után úgy döntöttem, hogy blogspotra váltok. A kedvenc szerkesztőimnél láttam, hogy mennyi előnnyel is jár, úgy hogy belevágtam. A HellBlackLashes már kb. egy hónapja megvan, de sajnos nehezen szántam rá magam a búcsúra az előző lapomtól. A FunFreak-et természetesen nem zárom be, hiszen nagyon sokat köszönhetek neki. Rengeteg Gp-s blogom volt a 7 év alatt, megannyi témával foglalkoztam eddig (személyes blogtól, Miley Cyrusig minden volt), de a legtöbbet a FunFreak ideje alatt fejlődtem. Kicsit szomorú vagyok, amiért "meg kell válnom tőle", de nagyon kíváncsi vagyok erre a "komolyabb" blogolásra is.

Az utóbbi időben teljesen megfelejtkeztem a blogról, hiszen a nyár végén elköltöztem albérletbe és a héten megkezdtem az egyetemet is. Eddig roppantul élvezem, bár hiányzik a családom. Szeretnék minél több bejegyzéssel jönni, ha időm engedi, illetve a személyes hangvételű divattal és életmóddal - értem ezalatt a smink, diy, film és könyvajánlók, stb. posztokat - foglalkozó vonalat. Fő célom, hogy inspiráljalak Titeket, és hogy kifejtsem véleményemet éppen arról, ami eszembe jut. Az eddigi állandó rovatok mellé még tervezek pár újdonságot is, remélem a lelkesedésem nem hagy alább :)

A  fejlécért köszönet drága Nikinek! Sajnos a nálam levő laptopon nincs Photoshop, csak az otthonin tudok majd ismét PS-sel dolgozni. Remélem, hogy az elkövetkezendő időben is hű követőim lesztek. Várok vissza minden kedves állandó olvasót :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése